Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tehetetlenség beismerése

Trükkök ezrei. Még mindig ez megy, pedig mások a színészek.

article preview

     A Matolcsy beszéd, avagy a fidesz őszödi beszéde néven hírhedté vált parlamenti beszámoló pontos megértéséhez nem árt, ha feltárjuk mi volt a mondanivaló, és az mire is vonatkozott tulajdonképpen.

 

 

     Magyarországot, csakúgy mint a világ számos más országát az a háttérhatalom, vagy internacionális pénzhatalom irányítja, amely a világ legismertebb, és kevésbé ismert pénzei nagy részének a tulajdonosa, és amely a bankhálózattal, és a minden megszállt országban működő pénzügyi „tanácsadó” ügynökeivel gyakorlatilag irányítja az országok gazdaságát, valamint jelentős beleszólással bír a politika, és a törvényalkotás területén is. Végtére is azt mondhatjuk, hogy a magyar kormány, de az ellenzék néven (is) ismert társaság valójában egy színjátszó kör, amely ismert arcai, ha úgy tetszik jó, vagy rossz ikonjai az ország közéletének nevezett színdarabnak. Matolcsy György, bár hivatalosan a fidesz színeiben került a pozíciójába, valójában a hazai pénzügyekkel, gazdasági viszonyokkal kapcsolatban megbízott előadója a három tagú nemzetközi ügynöki csoportnak, akik fölött csak a megbízóik, a már említett nemzetközi pénzügyi tanács, és a nemzetközi bankok tulajdonosai rendelkeznek.

 

      A pénzügyi, gazdasági területen az egyre inkább öntudatra ébredő, és a leosztott helyét elfogadni nem igazán akaró oligarcha azonban éppen olyan inkompatibilissé kezd válni, mint a nemzetközi besorolású politikában. Természetesen nem azért, mert hazafiként védelmezi az ország érdekeit, hanem, mert kisajátítási szándéka merült fel az ország egészével kapcsolatban. Ez által szembekerült mind a kevésbé ismert pénzhatalmi körökkel, mind az európai politikai anyatársasággal, amit a hétköznapokból Európai Unió néven ismerünk.

 

 

      Ezek tisztázása elöljáróban azért nagyon fontos, hogy a továbbiakban érthetővé váljanak a hírhedt beszéd részletei, és mögöttes tartalmai. A beszéd elején a „jegybankelnök” elmondja, hogy a rendszer a gazdasági krízist úgy oldja meg, hogy még több hitel felvételére buzdítja a vállalkozásokat, és a lakosságot. Ez egy klasszikus módszere a pénzhatalomnak, de ugyanakkor két dolgot eredményez mindössze: egyrészt több úgynevezett „lufipénz” megjelenésével időszakosan megnyugtatja az inflációt, másrészt veszélyhelyzetbe sorolja a hitelfelvevőket. Az ilyen „megoldások” ugyanis pénzügyileg egy középtávú bizalmi állapotot hoznak létre, ahol fedezet nélküli pénzeket előlegeznek meg olyan remélhetőleg visszafizetett pénzekhez, amelyek mögött a vállalkozások, és a magánszemélyek valóságos értékteremtő munkája adja a fedezetet. A jelenlegi magyarországi gazdaságban ezek nem jelentenek mást, mint botladozó lábakat, amelyekkel egy jelentős, és folyamatos gáncs után próbál talpon maradni a mind gyengébb gazdaság. A hitel, és azok kamatainak visszafizetését a résztvevők egy olyan helyzetben, és gyakran kényszerből vállalják, ahol egyre kevesebb a reális alternatíva, amelyre alapozva meg tudják őrizni a fizetésképességüket, miközben határaikat feszegetve próbálnak működőképesek maradni. E folyamat fokozódásában az oligarcha egyértelműen partnere a pénzhatalomnak, mivel erre törvényileg lehetőséget biztosít, ám közben a reálgazdaság körülményeit a saját körein kívül esők számára mind szűkebbre szabja. Mindezek megfelelő értelmezésével belátható, hogy ez a „válságkezelés” a hitelfelvevők számára két utat biztosít: egy stresszel, túlvállalásokkal teli munkavégzés után bekövetkező csődöt, vagy ingó és ingatlan tulajdonok elvesztését.

 

 

      A beszéd közepén szóba kerül, hogy a teljes csődhelyzet kiküszöbölésére a „Nemzetgazdasági Minisztériumnak” nevezett globális irányítású intézmény javaslatát nem fogadta el a „kormánynak” nevezett oligarcha, és nem kezdte el a megújuló energiatermelés fokozását eredményező program megvalósítását. Egy ország gazdasági stabilitásának egyik fő alappillére valóban a mind önállóbb energiatermelés, és függetlenség, de ez csak akkor érhető el, ha nemzetközi erők által diktált egyezmények, és folyamatok nem eredményezik, és kötelezik energiafüggetlenségének feladására. A 2009. december 1-én hatályba léptetett „Lisszaboni szerződés” 12 stációja között azonban az energiagazdálkodás függetlenségének megszüntetése is szerepel, tehát Magyarország hiába termelne a saját felhasználás szempontjából elégséges energiát, a fölött nem rendelkezhetne önállóan. A pénzhatalom, és az oligarcha egyaránt érdekelt az Uniós Tagság fenntartásában, ezért tehát hazánk kiszolgáltatott helyzetét egyhamar nem fogják megszüntetni, és így ez a „javaslat” sem stabilizálhatta volna a zuhanó mélyrepülésben földközelbe került magyar gazdaságot.

 

 

      Az inflációs okok sorolásában Matolcsy kiemeli, hogy a mezőgazdasággal összefüggésben lévő élelmiszeripar termelékenysége éppen csak Bulgária adatainál jobb valamivel, ami a leggyengébbnek számít az unióban. Ez az adat több okból is meglepő: elsősorban azért, mert valaha e két ország számított a hajdani KGST blokk éléskamráinak, másrészt, mert ez által lekövethető milyen rombolást vitt véghez a külföldi érdekeltségű élelmiszer-lobby. Az is nyomon követhető ezekből az adatokból, hogy az uniós csatlakozást követően a mindenkori kormányzatok szabad utat engedtek azoknak az intézkedéseknek, amelyek a hajdanán nemzetközi színvonalú élelmiszeriparunk felszámolásához vezetett. Ennek következménye volt a teljesség igénye nélkül a gyümölcs-, és zöldségtermesztést tönkre tevő gyümölcsfakivágások, terménybeszántások EU által pénzelt akciói, a különösen a szőlőtermesztést érintő zöld vágások ösztönzése, a konzervipar, a cukoripar, a csokoládéipar tönkretétele, a szabadjára engedett multinacionális kereskedelem visszatartott termékkifizetésével okozott károk. A törvényalkotásban, a káros folyamatok megakadályozásának érdektelenségében, mi több, az elősegítésében mind az eddigi kormányzatok, mind a helyi provinciális nemzetközi pénzhatalom árnyékkormánya, mind a jelenleg oligarchikus uralomra törő „kormányzat” partnerként álltak a gazdasággal szemben.

 

 

      Az üzemanyag ársapka „nemzetgazdasági” szempontból elhibázott volta is a hibákhoz sorolódott Matolcsy szerint, és mondja ezt, mintha nem tudná pontosan, hogy a fokozatosság elvét igyekezett szolgálni. Igaz, hogy az intézkedés inflációt gerjesztett, mert hiányt képzett, de a politikában nem csak a gazdaság a mérvadó. Vannak bizonyos szabályszerűségek, amiket be kell tartani, ha egy rezsim nem akarja, hogy a felháborodott tömeg azonnal elűzze. Abban az esetben, ha az ársapkával nem odázták volna el, és nem tették volna fokozatossá az üzemanyag áremelést, kockáztatták volna a lázadást, így azonban talán sikerül megúszniuk, hiszen azt is állíthatják, hogy ők bizony próbálták védeni a fogyasztókat, még annak árán is, hogy tudták, a költségvetésben nagyobb problémáik lesznek, de hát „ezt csinálja Brüsszel”, és nem az elmúlt évtized nyílt rablógazdálkodása… Bizony nem…Szerintük.(!)

 

 

      A közösségi oldalakon elterjedt, hogy a csúfos összeomlás elkerülése érdekében a „jegybankelnök” azt javasolja, hogy zárolják a lakosság pénzügyi megtakarításait, ami ebben a formában nem igaz. Megoldásként két szintén hibásnak tűnő javaslatot említ. Az egyik, hogy újabb hitelből, ha kis mértékben is sikerül, de legalább kezdjék el az energiastabilitást jelentő fejlesztéseket, a másik, hogy a lakosság –gazdasági szempontból- elfekvőnek tekinthető vagyonát próbálják aktivizálni úgy, hogy ráveszik a lakosságot a mezőgazdasági, élelmiszeripari termelésre, és ennek kialakításához ezek a pénzek lehetnek segítségre. A két javaslat hibája nem abban áll, hogy nem lenne szükség ezekre a folyamatokra, és projektekre, hanem abban, hogy nem veszi figyelembe az EU, és az oligarcha által kialakított, a hazai termelők, és vállalkozások számára mérgező gazdasági környezet fennállását, vagyis, hogy ilyen körülmények között sokan inkább a „cihába” varrják a pénzüket, semhogy elveszítsék egy meginduló vállalkozás ellenséges adózási, és szabályozási környezetében. A másik javaslathoz tartozó, újabb hitelek felvételét szorgalmazni immár bármire is, nem más, mint az orosz ruletthez használt forgótáras pisztolyunkba több töltényt tölteni, míg végül nem marad a túlélésre esély.

 

 

      A megoldás a jelenlegi rendszerben, a jelenlegi gazdasági trendekkel, a globális hatalom „jótanácsaival”, vagy a telhetetlen oligarcha további funkcionálásával nem létezik. Az ország vagy sürgősen paradigmát, és rendszert vált, vagy a pénzhatalom befejezi a folyamatot, felszámolja az oligarchát, és nyíltan színre lép. A színre lépés azzal fog kezdődni, hogy hatalmas tőkével, és számára kedvező törvényekkel felszámolja az inflációt, de cserébe végérvényesen, és nyíltan rabszolgagyarmattá változtatja az országot, megszüntetve ezúttal a demokrácia látszatát is, főleg annak fényében, hogy láthatta, a vadhajtásként feudalizálódó berendezkedés ellen a lakosság felől semmilyen hatékony, tevőleges ellenintézkedés nem történik. A lakosság a nem is távoli jövőben várhatóan nincstelen lesz, de „boldog”. Ez utóbbi persze csak az ő szemszögükből tekintve.

 
 


Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Január / 2023 >>