Nagyjából fél évvel ezelőtt egy asztaltársaságba keveredve mellém ült egy régi ismerős, akinek volt némi fogalma, mivel foglalkozom, és arról is, hogy hellyel-közzel ugyan abban a szakmában dolgozunk, csak más módon, és egészen más felfogásban. Rég látott ismerősöm híresen sokat támadott személyisége volt ennek a társaságnak, hiszen ellenzéki liberális nézetei gyakran szembe kerültek a kormányhű konzervatívokéval. Ordítozásokig, és szidalmakig csapó veszekedéseik még mindig a fülembe csengenek. Ezen az estén, azonban valami nagyon másképp volt. Barátságos mosolyok, jókedvű csevegés, és hát, meg váll lapogatások közt fogyott a jó magyar pálinka.

    Történt, hogy a szóban forgó ismerősöm épp mellém ült le az est forgatagában, és hallotta, amint a környezetben ülőkkel a jelenlegi helyzetről beszélünk. Egy ponton előkerült az a videó is, amely némi humorral a Gyűrűk Ura jeleneteiből összeszerkesztve állít görbe tükröt a társadalom politikai analfabétizmusa elé. Legnagyobb megdöbbenésemre ez gyújtóbomba hatással sütötte ki a szóban forgó illető idegszálait, amely különböző degradáló jelzők rám hajigálásában teljesedett ki. Nem is értettem, hogy egy liberális felfogású ember ezt hogyan nem tudja berakni valamelyik fiókjába még akkor sem, ha éppen ellenére is van? A jelzők végig hasítottak a tevékenységemen, a videó tartalmán, a Hon Hír cikkein, majd akár a teljes beszélgetést is szétzilálhatták volna, de tudva, hogy egy újságíróval van dolgom, már bizony csak rákérdeztem, hogy most akkor miért is ez a nagy kizökkenés a szakma megkövetelte semleges nyugalomból főleg, hogy a videó tartalma –úgy tudtam- nem is lehet annyira ellenére az illetőnek.

    A folytatásból aztán kiderült, hogy a kitörés magyarázata a karrierjében történt nagy „előrelépéssel” magyarázható, amely során a szürke újságírói állásából a kormány egyik legkiemeltebb médiumának főszerkesztő helyettesévé vált. A fizetéséről, csak annyit árult el, hogy gondoljunk egy nagy számra! Meg is tettük. Sokaknak már ez is meghaladta az elképzelhetőt, de mindent vitt, amikor nevetve belökte a slusszpoént: „szorozzátok meg öttel!” Tátva maradtak a szájak az összegtől, nekem, pedig attól, hogy valaki pénzért egy felelős hivatásban hajlandó ekkorát forgatni a köpönyegén! Az újságírói, szerkesztői munkakörben a „nagy pénz” elfogadása a hatalomtól nyilvánvalóan a szakmai prostitúcióval egyenlő. Tudjuk persze, hogy mindkét oldal a hatalom jobb és bal keze, amellyel különböző színjátékokat játszva ugyan azt teszik a valóságban és a színfalak mögött, de hát akkor is, valahogy mégis megdöbbentő volt szembesülni az egzisztenciális átnyergelés elvtelen, sikamlásának megvalósulásával.

    Megdöbbentő volt annak a pontos ismeretével, hogy a felelősség, a média felelőssége nem csak az -mint a fogyasztók gondolják, és képzelik-, hogy a különböző eseményekről reális tájékoztatást nyújtson. Sajnos már rég nem az! A média már a korszellem irányítására felhasznált programozó gépezet. A nem szándékos tanulás alapeszköze, amely mesékkel, filmekkel, hírekkel, cikkekkel, reklámokkal szinte észrevétlenül irányítja a lakosság szociális, mentális, és verbális beállítottságát. Minden korosztály számára nem csak a látásmódot alakítja ki, hanem a viselkedést is. A különböző technikák alkalmazásával idomítja az embereket, hogy mit fogadjanak el, és mitől zárkózzanak el. Világunk azért olyan, amilyen, mert a legnagyobb többségben még fel sem merült, hogy önálló gondolatokra ébredve egyáltalán megkérdezze magától a néző, hallgató, olvasó: biztos, hogy ennek így kell lennie, biztos, hogy ez a valóság? Nem merült ez fel sem akkor, amikor a média a hatalom megbízásából, és követelésére halálos pánikot keltett egy mutáns influenza vírus miatt egészségkárosító és halált okozó kontrollálatlan mérgek beinjekciózására rábeszélve a rettegőket, sem, amikor most az alapvető létfeltételek elveszejtésével járó uzsorahitelek felvételére buzdít egy mesterségesen generált krízisben, sem amikor átlátszó, és gyakran egymásnak ellentmondó módon indokolja, miért is kellene az életünknek a mind nyomorultabb szintjére szorulnunk. Az átkozottak, az ostobák és a nyomorultak kategóriáiba kényszerítik nem csak hazánk, hanem a világ lakosságát is úgy, hogy az erre rávilágítókat bélyegzik kártékonynak.

    Vajon ez a cikk ösztönöz-e majd valakit, hogy elgondolkozzon rajta, milyen „tananyagot” enged ezután a tudatába? Valószínűleg nem, hiszen a médiafogyasztókat már arra is betanították, hogy minden hírcsatorna, ami nem a kormánynak, vagy ellenzéknek nevezett oldal felügyeletét élvezi, csak konteós, és összeesküvés elméletet terjesztő alumínium sapkás, laposföld-hívős, UFO látnokok zagyvasága lehet. A felébredés, viszont csak az után történik majd meg, amikor az olvasó –már ha van rá indíttatása-, ugyan úgy utánajár a nem lakájmédiumok felületein olvasottaknak, mint mi írók, és szerkesztők megtettük, és maga is ráébred, hogy mindeddig milyen káros, és romboló álmokba ringatták.