Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Háború vagy Béke?

Keleti szomszédunknál feltöltik a lőszer raktárakat. Vajon lőni is fognak?

article preview

Néhány napja olvashattuk, hogy Ukrajna fegyvereket kért Németországtól, amelyet a németek hivatalosan megtagadtak, így a második kérés már csak sisakokra, és golyóálló mellényekre vonatkozott. Köztudott, hogy az USA viszont több alkalommal is jelentős mennyiségű fegyverrel, és harci eszközzel látta el a Nato felé kacsingató országot. Az orosz erők százezres létszámban fejlődtek fel Ukrajna keleti határain, miután az ország Európai Uniós, és Nato csatlakozása a megvalósulás közelébe jutott.

Tony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC televízió „Ez a hét” című műsorában nyugtalanító kijelentéseket tett, többek között a lehetséges háborúval kapcsolatban arról beszélt, hogy:

A másik út a konfrontációé és az Oroszország számára kiterjedt következményeké, ha ismét megtámadja Ukrajnát. Látni fogjuk, Putyin elnök melyik utat választja"

Magyarország Nato tagországként egy kialakuló orosz-ukrán háború során felvonulási területként szolgál, mindaddig, amíg a „kiterjedt következmények” nem vonatkoznak egy kiterjedt háború Oroszország-Nato szembekerülésére. Ebben az esetben sajnos nem kizárt, hogy akár hadszíntérré válhatunk, mivel az ukrán hadsereg jelenlegi állapotában nem lesz képes hatékonyan, hosszú távon ellenállni a fejlett technikával, és felkészült haderővel rendelkező orosz hadigépezetnek.

Hazánk  Nato, és Uniós tagsága kötelezettségekkel jár, amelyek teljesítésével nagyon könnyen egy jelentős háború részeseivé válhatunk. A kérdés, hogy szükségünk van-e erre, vagy tényleg eljött a valódi, és teljes függetlenné válásunk ideje?

 

 

 

 

 
 


Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Január / 2023 >>