Járványpropagandával elfoglalt államok
Ugur Sahin a vakcinagyártó BioNTech vezérigazgatója december végén interjút adott a Le Monde-nak, elmondta, hogy az éppen „aktuális” omikron-variáns megállításához a (lakosságra részben rákényszerített) eddigi három oltás kevés.

A háromszor beoltottak is képesek átadni másnak a fertőzést, megfertőződhetnek, sőt a többször beoltottak védettsége is igen csekély az omikron-variánssal szemben. Ezt meglepődve hallom. Nálam a védőoltás azt jelenti, hogy az ember kap egy oltást és egész életében védett. Szóval a BioNTech már az omikron-variáns ellen állít elő új oltóanyagot. Hol van még a vége, hiszen még csak a koronavírus (!) negyedik variációjánál tartunk! Most hogy a kétszer oltottakat oltatlannak nyilvánítják, nekem egyrészt azt jelenti,hogy a kísérleti vakcinák újabb és újabb fajtáival akarnak előállni, vagyis egy sokadik világszintű kísérlet alanyaivá válunk. Ez csupán a probléma egyik fele. Másik fele, amit a kényszerintézkedések címszó alatt művelnek a kormányok. Ezeknek az intézkedéseknek csak hivatkozási alapja a járvány, de nem sok köze van az egészségügyi helyzethez.
A kormányok, amit zsarolással, jogtiprással művelnek sokkal inkább a belső struktúrák globális igények szerinti átrendezését szolgálja, ami a szolgáltató állam lebontását, és a piaci alapú állam felépítését jelenti. Vagyis amit ma az állami közszféra néven ismerünk (közigazgatás, közegészségügy, közrendvédelem, közoktatás) alapszintre le lesz bontva, és piaci alapokra lesz helyezve. Legalább is ez a szándék és általános tendencia "a fejlett nyugati világban". Ezért van az, hogy a keményebb kényszerintézkedések azokra az államokra jellemzőek, amelyek belső strukturális átalakulásukat a járványhelyzetre való hivatkozással akarják véghez vinni. A jelenlegi magyar állam ezt régóta tervezi, most eljött az alkalom. Ezért is tűnik sokszor értelmezhetetlennek egy-egy adott területet sújtó "egészségügyi" intézkedés. Csak ebben az összefüggésben értelmezhető hogy az oltatlan állami alkalmazottakat jelen pillanatban is egy olyan vakcina felvételére kényszerítik, állásvesztés terhe mellett, amely már a gyártó szerint is idejét múlt, és hatástalan.
Teljesen tisztán látszik hogy a vakcinagyártók érdeke minél több variánsra való vakcina gyártása és eladása, a közszférájukat lebontó államoknak pedig egy vészhelyzet, amivel korlátozhatják a jogokat, véghez vihetik a globális rendszerhez igazodó államszervezési koncepciókat. Tehát a válsághelyzet jó a vakcinagyártóknak, a globális rendszer kiépítőinek, azoknak az államoknak, akik nem a lakosság érdekeit tekintik elsődlegesnek. Valójában ezért egyáltalán nem a járványtól szenvedünk, hanem az azt körülvevő legmagasabb szintű terrortól.
Tatár József