Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jövőnk

Simítsunk végig képzeletbeli varázsgömbünkön, és tekintsünk a jövőbe!

article preview

A pártrendszerben tengődve a politikával foglalkozók megszokhatták már, hogy a választások előtti időszakban a hatalmat elnyerni akaró pártok, és politikusok teljesmini-feri.jpeg ígéretcsomagokkal álltak elő, amelyeket úgy hirdettek meg, mint kormányprogramot. Ezek kiterjedtek általában az állami teendők javítására, az állami szolgáltatások hatékonyabbá tételére, vagy olyan problémák megoldására, amelyekre a társadalom különösen sok figyelmet fordított. A jelenlegi „kampány” kimerül néhány MÉM-ben, vagy bizonyos problémák, személyek, pártok ellen irányuló szlogenekben. A még mindig a választásokban hívők egy részének ez is bőven elegendő, de –és ez talán meglepően hangzik- a hatalom számára is. Mindazok, akik még mindig úgy képzelik, hogy a szavazatuknak bármiféle döntő szerepe lenne, hadd következzen egy jóslat abból a bizonyos varázsgömbből!

 

Az eleinte elmosódó, majd egyre élesebb, misztikus gőzből előtűnő képen megjelenik egy hatalmas fehér asztal, két tolmáccsal, Putyinnal, meg Orbánnal a két végén. Talán sokaknak nem jött le, de a teátrális beszélgetés egy búcsút jelentett, amikor is Orbán, és kormánya értésére adta az orosz vezetőnek, hogy nagyjából egy jó hónap múlva Magyarország teljesen a NATO, és Ukrajna pártjára áll majd, beengedve a szövetséges - többek közt amerikai haderőt - amely második hullámként lép fel, amint az orosz csapatok átvágnak a hozzájuk képest még nyugati fegyverzettel felszerelve is vaj puhaságú ukrán haderőn.

 

A választásokon győztes ellenzék képe rajzolódik ki a gömb következő jóslatában. Kisebb perek –esetleg- ahol néhány Fideszes, Kdnpés politikustól megkérdezik, hogy miért,gazdasagi-valsag.png és mennyit vett el a közösből, majd néhány százezres büntetéssel a lopott vagyonuk békés felélésére bocsátják őket. A Forint tovább inflálódik, az infláció megugrik, a Forint alapú megtakarítások értéküket vesztik. A gazdaság újabb hatalmas hitelekkel lenne menthető, amelyet talán meg is kapnak a hatalmat bitorló Márki Zajék… Itt egy kis energia anomália fut át a varázsgömb belsejében, mert hasonlóan a kétezres évek elejéhez, ahol Medgyessyt tolták maguk elé, most Márki Zaj két - három év múlva leköszön, és felsejlik Gyurcsányné, vagy Gyurcsány orcája, akik „kisegítik” az országot, ahol ekkor már polgárháborús hangulat uralkodik… Bármennyire is negatív a jóslat, a ködön keresztül mégis úgy tűnik, ez még a két rossz közül a jobbik változat!

 

Az elősejlő képek fekete és szürke tartományában Románia, és Bulgária partjai tűnnek fel, ahol valami okból –talán csak tévedésből (?) román, bulgár, és orosz haboru.jpghadihajók tűzpárbaja zajlik a Fekete tenger hullámokkal borított vizén. Gyors időcsúszás. Az ukrán sztyeppéken, és az orosz búzamezők fölött taktikai atomtöltetek sugárfellege úszik, Erdély hegyei közt, Bulgária Duna völgyében, Magyarország keleti földterületein, Szlovákia hegyvidékén, és a lengyel alföldön páncélos, és gyalogos haderők lövik egymást, miközben fölöttük a levegőben ádáz légicsata dúl. Budapest átesett már az első két-három bombatámadáson, de a romeltakarító alakulatok mozgásán kívül még viszonylag békésen éli hétköznapjait. Az emberek félelmei az atomfegyverek bevetése miatt hágnak mind magasabb szintre. Az ország katonai kormányzat alá került, amelynek élén NATO tisztek szabnak irányt. Még…

 

Az élet színei jelennek meg a gömbben. Nagyon halványan, nagyon elmosódottan.buzamezok.jpg Béke honol, az emberek megújult energiával, jó reményekkel, életteli, boldog világot építenek maguknak. Magyarország független, és szabad állam, sem a NATO, sem az Európai Unió nincs hatással rá. Épp csak fél éve, hogy a Nemzetgyűlés következtében felszabadultunk. Az emberek tanulják, és ténylegesen gyakorolják a hatalmat, megélik jogaikat, és mindenben támogatja őket, egy kiszolgáló állam, és a kiszolgáló önkormányzatok.

 

A varázsgömb fénye itt kialszik, mi pedig ülünk a februári alkony miatt lassan elsötétedő szobában, pedig tennünk kéne. Szerveződnünk, szövetkeznünk, létrehoznunk a településeink népgyűléseit, kiválasztani a követeinket, és megbízni őket a nemzetgyűlés pontjaira adott akarat nyilvánításunkkal, majd március 12-én elküldenünk a Nemzetgyűlésre. Ehelyett sokan még mindig csak azt álmodják, hogy egy tollal vont szavazattal, egy ismeretlen, lazán ígérgető személyre adott vokssal rendbe tehetik a világukat, a jövőjüket. A varázsgömb sötét marad, nem ad rá választ, vajon a társadalom miért nem képes az ébredésre…

 

Fáber Károly

 
 


Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Január / 2023 >>