Kitört a forradalom
Az infláció az egekbe szökött, az emberek nem tűrték tovább. Ma is megtörténhetett volna, de 16 éve történt.

Vannak, akik azt állítják, hogy a mostani rezsim szabadította rá a lázadást az előzőre, mert mielőbb, és minden áron hatalomra akart jutni. Az indulatok felkorbácsolásában valóban volt részük, de ha ismerjük az előzményeket, megértjük, hogy akkor, és ott valójában nem lehetett másképp.
Akkor -csakúgy, mint most-, az emberek egyre ellehetetlenülő életet éltek. A kilátások, és az életszínvonal rohamosan sötétedett el. Az akkori rezsim ráadásul egy jó nagy adag cinizmussal fűszerezte a helyzetet, amelyet nem röstellt kommunikálni is. Minden együtt volt tehát, hogy a felgyülemlett anyag berobbanjon, és ekkor Rózsa-Flores Eduardo -az azóta meggyilkoltatott kalandor-talán jószántából, talán rásegítéssel eljuttatta a hírhedté vált őszödi beszédet a médiába. A Fidesz médiái folyamatosan lázították a lakosságot, hírt adva a Kossuth téren gyülekezőkről, és szinte hívva mindenkit a tüntetésre. E nélkül talán csak néhány száz ember elégedetlenkedése jelent volna meg néhány napig. A Fideszhez hű, vagy általuk megvezetett csoportok, és személyek is rövidesen bekapcsolódtak, majd 18-án levezették a gőzt egy szerkesztőség, az MTV székház elfoglalásával. A nemzetközi, és a magyarországi média a folyamatos híreivel segítette az eseményeket, amelyeket 2006. október 23-án idegen zsoldosok segítségével felszámoltak.
Elkötelezett rendszerváltók november 4-e után tovább folytatták, míg végül a Gyurcsány rezsim szereplőt volt kénytelen váltani, de a soron következő Bajnai is csak az újabb választásokig tudta úgy, ahogy elvonszolni az MSZP-SZDSZ koalíciót, bárha az utóbbi még a hatalomgyakorlás során szétbomlott, és az MSZP is törpepárttá zuhant össze.
A hajdani utcai felkelők, vezetők, támogatók a későbbiekben meglehetősen furcsa, és különböző sorsra jutottak. Az új Fidesz-KDNP rezsim néhányukat aprópénzért felvásárolta, volt, akit bebörtönzött, és elítélt, akadt, akit kárpótolt, és volt, aki önként a holdudvarukba szegődött a létbiztonsága érdekében. Voltak halottak, akik "betegségekben" hunytak el, miután nem álltak be az új hatalom mögé, és voltak akik a 2021-22-es időszakban a rendszerváltást fel nem adva szembe mertek szállni az egyre arrogánsabban elterjedő új oligarchiával.
2006...
Akárhogy is a történelem része lett. A felkelést nem értékelhetjük úgy, hogy egy új erőszakos rezsim akaratát teljesítő esemény volt, mert az ott résztvevők sok ezren, tízezren szívvel, lélekkel, áldozatok soraival, vagy akár az életük feláldozásával is álltak helyt a hazáért, amikor úgy hitték, eljött a pártrendszer felszámolásának ideje.
Az emlékfilm itt megtekinthető: