Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit ünneplünk ma?

A részvénytársaság, amely államnak hazudja magát. A nép akivel megünnepeltetik.

article preview

      Augusztus 20-át ünnepelni meglehetősen kétes „mulatság”, nem csak azért, mert erősen megoszlanak a vélemények, hogy I. Isván tettei valóságosan milyen célokat is szolgáltak, hanem azért, mert sokan az állam kifejezést már csak a megszokás, a hatalom kézbentartás, vagy a tájékozatlanság miatt használják.

 

    A Magyar Királyság a maga istváni értelmében, mint állam felbomlott az ország három részre szakadásakor. Az utána következő időszakban Magyarországot mint többé-kevésbé önálló államot legközelebb a trianoni diktátum után tüntetik fel a nemzetközi történelmi emlékezet térképein. A kieső évszázadokban birodalmak részeiként szerepel ez a terület, amely klasszikus értelemben vett magyar államként nem nevezhető meg. A XX. századi Magyarország, bár többnyire betöltött állami jelleget, de sosem érte el a függetlenségét, majd 2011. április 5-ét követően megszűnt államként létezni. A „köztársaság” megnevezés érvényes maradt ugyan, de ez nem a társadalmat jelölte meg már „köz”-ként, hanem a közösséget, amely az ország területének, vagyonának a tulajdonosává vált a részvények felvásárlása által.

      A 2012-ben megjelent, rabszolgatörvényként elhíresült „új munkatörvénykönyv”, és a szintén ebben az évben kiadott „alaptörvénynek” nevezett cégkódex a tulajdonosok, és a „kormányként” ismert általuk elfogadott igazgatóság hatalomgyakorlásának a kinyilatkoztatásai. A későbbi „járványhelyzet” ürügyén első ízben megjelent rendeleti kormányzás így már a parancsuralmi, cégirányítási rendszer első szárnybontogatása volt. Mindezek alapján téves tehát az a következtetés is, hogy a mai napon az Alkotmányunkat ünnepeljük, mert hogyan is lehet olyasmit ünnepelni, ami nincs?

 

    Ebben a jelenleg is regnáló állapotban államot ünnepelni, vagy 1000 éves államiságról beszélni –beláthatjuk- finoman szólva is minimum naivság! A magyar nemzeti tudat elpárolgása, a nép szuverenitásának felszámolása, a társadalmi belső ellenségeskedés megjelenése, és elharapózása sajnos olyan előre mutató folyamatok kezdetét jelölik, amely következményeként ott sorakozik a világállam, és az új világrend, ami az emberiséget állományként, tulajdonként, jószágként kezeli majd.

     A folyamat ellen tenni, vagy ellenállni azért rendkívül nehéz, mert a jogi, a társadalmi történések mellett az emberiség morális, és tudati átprogramozottságon is átesett, átesik. Ennek bizonyítéka az is, ha Ön, kedves olvasó az imént olvasottakon most csak egy jót nevet, vagy egy legyintéssel elintézi, mondván: „ismét egy konteós írás”…

 

A videó, amin érdemes Magyarország területét figyelemmel kísérni.

 

 
 


Levelezőlista


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2022 >>