Online manipuláció a közösségi oldalakon
Az egyik legismertebb közösségi oldalon az elmúlt hetekben a Honhír felmérést végzett, azt kutatva, hogy a politikai célzattal működtetett oldalak milyen ideológiát követnek, és azt milyen módon közvetítik.

Az egyértelműen pártokat, és politikusokat követő, vagy éppen azok ellen létrehozott csoportok egy része nyíltan felvállalja a hívei számára egyértelművé téve a politikai irányzatát, de találtunk olyan oldalakat is, amelyek bár elnevezésükben konkrét célt, célokat neveztek meg, azonban leírásukban a pártokból, a több párt rendszerből kiábrándult, de politikailag nem kellőképen tájékozott emberek megnyerésére szolgáló szövegeket közölnek. Ezek közül a „légypapír zsargonok” közül a legelterjedtebbek a: „politika mentes”, a "pártsemleges”, a „civil”, és a „pártrendszer ellenes” kifejezések.
A felmérés során, a bejelentkezett posztokat az esetek 95 százalékában még akkor is viszonylag rövid időn belül elfogadták, ha történetesen troll gyanús poszttal jelentkeztünk. A légypapír csoportok tartalmáról csakhamar kiderült azonban, hogy a pártrendszer valamelyik oldalának ideológiája szövi át. A bejelentkező profiljainkról valóban rendszerváltó, pártrendszert támadó posztokat próbáltunk a csoportok tartalmai közé osztani, ám ezek nem kerülhettek egyik esetben sem közvetlenül a hírfolyamba. Minden ilyen megosztást csak adminok jóváhagyásával lehetett volna közzé tenni, ám a több, mint negyven csoport közül csak két közzétételt engedélyeztek.
Az általunk küldött posztok között különböző ingerszintű tartalmakkal próbálkoztunk, a demonstrációt hirdető közérdekűtől, a csípős szatírát tartalmazó mém posztokig. Az átengedett, és a csoport tartalmai között megjelent két anyag végül a demonstráció hirdetést tartalmazta, amely valóban pártmentes civil tartalom volt.
A légypapír csoportok adminjai között gyakran szerepeltek személytelen profilok, így nem minden „döntéshozóról” derülhetett ki, hogy ki is valójában, és mit képvisel.
Ezek a csoportok többnyire a politikailag bizonytalanok, vagy elbizonytalanodottak álláspontjának, irányultságának manipulálásával, valójában a több párt rendszer jól elrejtett taposóaknáinak minősülnek. A posztjaik közé tévedők az üzenőfalukon megjelenő, a légypapír csoportokból származó információk, hírek, viccek, és egyéb tartalmak révén, szinte észrevétlenül átprogramozódnak olyan ideológiai irányba, amely megakadályozza őket a továbbiakban a rendszerváltás felé indított kezdetleges útjuk folytatásában, és vissza rántja valamelyik párt, politikus, oldal támogatójaként a Hazánkat katasztrófába juttató pártrendszerbe.
Cikkünk végén összegzésül álljon egy figyelmeztetés: ha az emberi elmét 26 napon keresztül befolyásolják bizonyos -akár tőle addig idegen- gondolatokkal, tartalmakkal, végül teljesen a magáénak érzi. Vigyázzunk a tudati tisztaságunkra, függetlenségünkre! Ismerjük fel időben, és kerüljük el a légypapír csoportokat, oldalakat, tartalmakat!