A közvélemény figyelme Paul Dickopf, a volt német titkosszolgálati vezető, később interpol elnök ügye kapcsán irányult először azokra a volt SS tisztekre, akik helyi és nemzetközi szinten komoly pozíciókat töltöttek be a CIA, és az amerikai kormányzat támogatásával. Az amerikai titkosszolgálat megbízásából a II. világháborút követően számos olyan volt SS tisztet kutattak fel, akik tetteik miatt zsarolhatók voltak, és büntetésük elkerülése érdekében bármilyen megbízást teljesítettek. A már említett Paul Dickopf rendszeresen jelentett a német szövetségi kormány tevékenységéről, Eugen Steimle – volt tömeggyilkossággal vádolt SS ezredes – Spanyolországban tevékenykedő volt bajtársait buktatta le, Kurt Georg Kiesinger a későbbi NSZK kancellár, pedig az USA igényei szerint alakította a volt NSZK politikai, gazdasági helyzetét.

    Szintén SS tisztek közreműködésével lehetett sikeres a „menedék” kódnevű akció, amely során ráakadtak a Harmadik Birodalom, a thüringiai bányákban elrejtett összerabolt kincseire, ami 300 tonna aranyat, és 300 tonna ezüstöt és készpénzt jelentett.  A későbbi úgynevezett Marshall segély valójában egy kétszeresen ellopott kincs kamatozó kölcsöne volt, ami alatt azt érthetjük, hogy a világháború során a német hadsereg által összelopott javakat, később a háború végén az amerikai katonák az orosz érdekzónából lopták szintén el, majd rendkívül kedvező kamatozással az amerikai államvezetés folyósította például a szövetséges NSZK-nak is.

    A hatalmas kincsből és a volt SS, és olasz fasiszta tisztek együttműködéséből azonban ennél sokkal többre is futotta! Súlyos merényletekkel, helyi konfliktusok kirobbantásával, de akár szabotázs akciókra kiképzett speciális kommandókkal is megkezdődött a harc a háború utáni időszak nyugati érdekzónában fellelhető baloldali, kommunista és szocialista csoportjai és személyei ellen. A CIA nem válogatott az eszközökben, hogy kialakítsa Nyugat-Európa politikai arculatát, az Egyesült Államokkal tökéletes szövetséget fenntartó személyeket, csoportokat támogatva, felemelve.

    Bármely módon is biztosították a velük szimpatizáló, vagy szövetséges hatalmat a dél-amerikai országok belügyeibe akár durván is beavatkozó akcióikkal. Gőzerővel építették nemzetközi birodalmukat, miközben gyilkos akciókkal, ha kellett merényletekkel felszámolták az ellenállást.

    A politikai felosztás egyértelmű volt. A nyugati blokkban az Egyesült Államok rendezte bármilyen eszköz és módszer igénybevételével a számára kedvező politikai állapotokat, a keleti blokkban, pedig a Szovjetunió. A két korábbi nagyhatalom közti titkos megállapodás értelmében így már teljességgel érthető az is, hogy az 1956-os forradalomban miért nem kaphattak hőseink nyugati támogatást, viszont a másik oldalon az is nyilvánvalóvá válik, hogy a chilei kommunista kormányzatot miért hagyták veszni Pinochet puccsával 1973. szeptemberében a szocialista országok.

    1989-90-ben, a Szovjet birodalom katonai, és politikai értelemben kivonult hazánkból, és néhány hónapig létrejött Magyarország ideális állapota, a függetlenség, amely azonban éppen azért nem maradhatott végleges, mert a hidegháború győztesei - Izrael, USA és a nyugati országok – már alig várták, hogy az ellenségtől megszerzett provinciák -a volt európai KGST országok- a fennhatóságuk alá tartozzanak. 1991-ben a köztudatban „Rózsadombi Paktum”-ként elhíresült, azonban a valóságban más módon, néven de ténylegesen létrejött, lényegileg hasonló tartalmú egyezmény(ek), és a hajdani kommunista – szocialista rendszer prominens személyeinek ekkora már kiképzett, és előtérbe nyomuló utódai egyértelművé tették az új hatalom uralmának megerősítését, és hazánk újabb provinciává hanyatlását.

    A módszerváltás hozta látszat demokrácia, és a gyors gazdasági és életszínvonal emelkedést felvázoló ígéretek biztosították az új hatalomhoz hű helytartóság pozíciójának megerősödését, a társadalom bizalmát, és a korábbitól eltérő politikai, gazdasági, katonai hatalom zökkenőmentes kiépülését. A társadalom a többpárti rendszerben úgy vélte, hogy javulást, változást érhet el a különböző pártok, személyek vezetővé választásával, és azt képzelte, de csak képzelte, hogy ezáltal döntési jogkörbe emelkedett. A valóságban azonban a CIA háttérmunkájával megvalósult vértelen hatalom-, és tulajdonosváltás történt, ahol az új hatalom felé feltétlen hűséget esküdött magyarországi személyek és csoportok által létesített pártok puszta ígérgetés kampányokkal tudták a társadalomban a változás illúzióját fenntartani. A retorika, és a törvények módosításaival, valamint gazdasági porhintésekkel hitették el, hogy minden párt más – más értékeket, erőt, és irányt képvisel. A társadalom programozása a médiumok segítségével szinte azonnal megindult, a célja, pedig az volt, hogy a korábbi kötelező egységes gondolkodást szétaprózzák. Az emberek megismerték a bal – jobb oldal különbségeit, az izmusokat, a pártok sokfélének tűnő elképzeléseit –programjait-, majd jöttek a különböző szociális, nemi, faji, egzisztenciális, társadalmi különbségek mentén szétnyíró elvek. Mindezek hatására a közgondolkodás mára egyenlővé vált az ellenségkeresés folyamatával.  Itt már mindenki ellenség, aki bármi mást gondol, mint ami a központilag meghatározott irányzat, vagy aki más meggyőződésnek ad hangot, a vitázó felek a félinformációik révén elképzelnek.

    2006-ban az addigi legtehetségtelenebb politikai erő, az MSZP – SZDSZ kormányzat volt a nemzetközi pénzhatalmat még teljes mértékben, hűségesen, és nyíltan kiszolgáló utolsó államvezetés, amelynek a bukása a már akkor is nagyon agresszíven magát a hatalomba követelő Fidesz háttérmunkájának köszönhetően előre megjósolható volt. Magyarországon a liberalizmust megbuktatták, és a 2006-os események hatására a társadalom egy része mind nagyobb érdeklődéssel fordult a nemzeti tradíciók, a régmúlt törvénykezése és állami felépítése felé. A Fideszt, és a pártrendszert elutasító felkelők, és a körülöttük szerveződő szakemberek által mind több munka jött létre és mind több előadás jelent meg, amely felvázolta az alternatíváját egy olyan rendszernek, amely kilép a globális hatalom uralma alól, és önvédelmet biztosít az ország, a társadalom, a hazai gazdaság számára. A folyamat a nyugatnak világossá tette az ország függetlenedésének, és a rendszerváltásának a meginduló folyamatát, és a lehetséges megvalósulását, ezért a soron következő változásokra kijátszották ütőkártyájukat, és a korábban liberális Fideszből retorikailag és külsőségekben az akkori politikai „divatnak” megfelelő nemzeti pártot alakítottak. A trükk bevált, különösen, hogy a párt kijelentette, a már mind kevesebbek által elfogadhatónak tartott rendszert új rendszerre cseréli. Az új kormányzat azonban a nemzetközileg támogatott cégszerű vezetésen túllépve hűbérrendszert hozott létre, ahol a lehetőségek tovább szűkültek a nem érdekköreibe tartozó lakosság számára. A rendszerváltás nem valósult tehát meg, csak a hatalomgyakorlás módja váltott sokkal komorabb tónusokra. Az oligarchává magát kinőtt társaság a módszereiben szintén nem válogatott. A lényeges pozíciókba -Bíróságok, ügyészség, államtitkárok, vezető állami megbízottak, állami pénzekhez jutó nagyvállalkozók, hatóságok élén álló vezetők, rendőrségi vezetők-  kerülők nagy része olyan személy, aki valamely módon zsarolható, és így abszolút kiszolgálójává válik a helyi hatalomnak. Munkájuk az ország érdekei ellen irányul, de csak két választásuk van: vagy kiszolgálják a rezsimet, és elismerést, hatalmat, vagyont élvezhetnek, vagy ha nem, akkor súlyos bukást könyvelhetnek el maguknak nem csak egzisztenciális, hanem erkölcsi, etikai, megítélésbeli  értelemben is akár.

     Az alvilággal bőven átszőtt magyar oligarcha szereposztása, és szakadár törekvései, azonban sem a CIA-nak, sem a mögötte álló nemzetközi pénzhatalomnak nem felelt meg, így Soros Györggyel képviseltetve magát háborút indított. A Fidesz a szavazók körében nemzeti honvédőként tüntetette fel magát, látszatintézkedésekkel a nemzeti érdekek védelmének képét tartja fent, hogy a még az országba érkező pénzek segítségével a privát szférából megszerezze a megszerezhetőt, amelyhez Mészáros Lőrinc strómant használja fel. Meglehetősen vékony pengeélen táncol, mert céljai eléréséhez még bizonyos szempontból teret kell engednie a nemzetközi pénzhatalomnak, a globális cégeknek, de ugyan akkor a társadalom felé is fenn kell tartania a keményvonalas, és rendíthetetlen „honvédő” látszatát.

    A Soros által képviselt nemzetközi pénzhatalom tökéletesen tisztában van vele, hogy a rebellissé vált helytartóság mindinkább azokat a javakat halássza el a globális hatalom elől, amely miatt annak idején a hidegháborúban annyi erőt, pénzt, és időt fektettek be, és amelyet bár magukénak gondolnak, egyelőre kicsúszni látszik a kezük alól. A válasz nem is váratott sokat magára! Az infláció gerjesztésével, a nem magyar tulajdonú fizetőeszköz, a Forint elértéktelenítésével, a támogatások leapasztásával kihúzta a talajt az egyébként önállóan létezni képtelen gazdaság alól, amely az egzisztenciális gondolkodású lakosság köreiben mind nagyobb feszültséghez vezető életszínvonal zuhanást eredményez. A globális, és a maffiahatalom szembenállása olyan helyi mini hidegháborúhoz vezetett, amelynek az árát az amúgy is teljesen kiszolgáltatott helyzetbe taszított lakosság fizeti meg.

    Magyarország jelenlegi helyzetén elmélkedve nem árt, ha látjuk, és értelmezni is tudjuk a történelmi, háttér politikai eseményeket, és összefüggéseket. Fontos, hogy egy történelmileg viszonylag közeli időszaktól a háttérhatalom, és a helyi hatalom működését nyomon követve felmérjük helyzetünket, és esélyeinket, hiszen a társadalom minden területen az utolsó falmaradványait veszíti el. Magyarország esetében jelenleg a globális pénzhatalmon kívül két színjátékot játszó oldal, a „kormányzat”, és az „ellenzék” által fenntartott rendszer áll szemben velünk, és a lakosság egy jelentős része sajnos  valamelyiknek még továbbra is vakon bizalmat szavaz. A sajnálatos, és előre vetíthető eredmény az, hogy ha nem leszünk képesek megvédeni javainkat, a következők személyesen mi magunk leszünk, mint biológiai árucikk, hiszen az anyagi javak után az élő állományt veszik számba és birtokba. Az élő anyag, pedig embereket jelent, akiket mozgatnak, kevernek, idomítanak, de legfőképp kihasználnak és felhasználnak. Ez a folyamat is elkezdődött, a helyi konfliktusokkal, háborúkkal, a migráns áradattal, a munkaerő mozgatásokba burkolt népcserékkel. Az emberi életet gazdasági mértékegységgé degradálták, de kit érdekel már ez az új –immár nem is emberi-  „generáció” megjelenésekor, a mesterséges intelligencia, és a robotika hajnalán?