Pólusváltás - Tudatváltás
A Föld pólusváltása az emberiség kollektív tudatának változását is eredményezi, vagy egyszerűen kihalunk?

Mind több tudós gondolja úgy, hogy az északi és déli pólus megcserélődése áll a mögött a folyamat mögött, amely során az északi mágneses pólus évenként átlagosan 48 kilométerrel tolódik a kanadai sarkvidékről Szibéria irányába. Ez a folyamat évről évre gyorsul, amely azt feltételezi, hogy a 2896 kilométer mélységben található, a Föld elektromágneses terét fenntartó olvadt vasmag határozott áramlásba kezdett. A bolygó utolsó ilyen pólusváltása 780.000 évvel ezelőtt következett be, amelyet az elődök felhevítéssel készült fémtárgyainak mágneseződése révén egészen pontosan ki lehet mutatni.
A bolygó mágneses tere alapján vándorló madarak, teknősök, és egyéb állatok az elmúlt időszak kisebb mértékű változása miatt ugyan még nem kerültek veszélybe, de a folyamat gyorsulása akár a kipusztulásukhoz is vezethet. A pólusváltás a navigációs eszközök folyamatos után kalibrálását is szükségessé teszi. Egyelőre nincs ismeretünk arról, hogy mennyiben fogja befolyásolni a gravitációs teret, és az elektromos mező védelmi funkcióját, amely a napkitörések káros hatásaival, és a világűrből érkező kozmikus sugarakkal szemben nyújt védelmet.
A szakértők a kutatásaik során találtak ugyan összefüggéseket a tömeges kipusztulások, és a pólusváltások kapcsán, de nem lehet kijelenteni, hogy az emberiség létét egyértelműen veszélyeztetné a bolygó jelenlegi eseménye. Tekintve viszont, hogy az emberi test is mikro-elektromos tevékenységek révén működik, feltételezhető a test, és az elme működésének bizonyos fokú befolyás alá kerülése, amelyet a mesterséges, a technológiai fejlesztések által létrejövő elektromos szennyeződés tovább ronthat. A gyorsabb fizikai, és szellemi kifáradás, a szellemi képességek időszakonkénti megingása, a viselkedészavarok, a megmagyarázhatatlan izomrángások, görcsök fellépése az enyhébb tünetek lehetnek, a fokozódó hatások viszont akár komolyabb, életveszélyes következménnyel is járhatnak. A változásokra ki – ki másképp reagálhat. Van, aki izgatottabb, felfokozott állapotba kerül, vannak, akik folyamatos levertséget, fáradtságot éreznek, esetleg e két szélsőséges állapot közti intenzív hullámzást figyelhetnek meg magukon.
A világ társadalmának ilyen szintű tünetei a tűrőképesség csökkenésében, az ingerküszöb, és az agressziókontroll megváltozásában jelentkezik. Ebben az állapotban az embereket könnyebb szélsőséges érzelmi állapotba taszítani. A megoldást csak a tudatos önkontroll, a gondolatok megtisztítása a negatív tartalmaktól, a cselekvéseink folyamatos ellenőrzése nyújthatja. A globális folyamatot kihasználó, globális terv szerint végzett irritáló politikai tevékenységek megszüntetése nem csak a társadalmi békés együttélés további fenntartása miatt szükséges, hanem a beláthatatlan következményeket is eredményezni képes hierarchikus átrendeződés megakadályozása érdekében is.
A Földön az emberiség léte csak attól függ, hogy mennyire leszünk képesek tudatosodni, felelősség teljesen gondolkodni, és eszerint szervezni az életvitelünket. A bolygó számára a pólusváltás –mondhatjuk- rutinfeladat, hiszen az elmúlt 2,6 milliárd év alatt ez tízszer fordult már elő, ám az emberiség történetében csak egyszer, és annak társadalmi következményeiről sincsenek információink.
Azt az eseményt túléltük, de lesz-e a következő pár százezer év múlva egyáltalán ember, aki azt vizsgálja majd, mi történt velünk e kritikus időszakban?