Fejedelemségként az egyik legfőbb erénye a benne élők szabadságának, és függetlenségének több évszázados biztosítása volt. A 973-as, a Német Lovagrenddel kötött quedlinburgi egyezmény alapján a nyugati birodalmaknak alárendelt állapotú helyzetben I. István 1000-ben  megalapította a Magyar Királyságnak nevezett államot. Szerencsére a ma Szent Korona értékrendként ismert ősi szokásjog továbbra is érvényesülhetett, erre nem hatott ki a szerződés. Uralkodása végén, még életében ráébredve az alárendelt ország kedvezőtlen helyzetére, a halálos ágyán megmentette az akkor fiatal államot azzal, hogy Magyarországot nem Szűz Máriának, hanem magyar védelmezőnknek Nagy Boldogasszonynak ajánlotta fel. Így a magyar állam, a Magyar Királyság, a Szent Korona országa több évszázadra megőrizhette jogi, területi, politikai, kulturális függetlenségét.

     1521-ben a mohácsi tragédiába torkolló török támadás megindulása, majd az országot három részre szakító 1541-es budai vár bevétele után Magyarország területi épsége, függetlensége, és szabadsága megszűnt. Jelen állapotunkban tehát az államunk jogfolytonosságát az 1521-es évhez kötve jogi értelemben visszaállíthatjuk a területi épségünket –nagy Magyarország-, a történelmi jogi irányunkat, valamint a függetlenségünket, és szabadságunkat. Ez azt is jelenti persze, hogy Magyarország királyságként jelenik meg újra, amelyet viszont nemzetgyűléssel, közmegegyezéssel a magyar társadalom igénye, és akarata szerint módosíthat. A visszaálló Magyar Királyság, azonban nem azt jelenti, hogy királyt kell választania az országnak, hiszen sajátos helyzetünk révén a Szent Korona -mint szakrális uralkodó- betölti ezt a szerepet.

     Visszatérve a történelmi múltunkhoz, elmondható, hogy a török hódoltságot követően az idegen hatás mindvégig megmaradt Magyarországon, ezért többé nem tudtuk elérni a függetlenné, és szabaddá válás ideális állapotát, viszont alávetett állapotunk mélységei különböző szinteket értek el. Nem véletlenül törtek ki az elkövetkező időszakban sorra a lázadások, a felkelések, a szabadságharcok, majd a XIX., XX. században a forradalmak. Az 1848-as szabadságharc márciusi törvényei, majd az 1956-os tiszavirág életű, Szegeden kikiáltott független magyar állam nyilatkozatában szereplő pontok, amelyek a függetlenségünket, a Szent Korona értékrend, mint jogalapot hirdették, mind olyan drágakövei a nép szabadság iránti vágyának, amelyek örökké példaként kell, hogy előttünk ragyogjanak!

     A XX. század második világháborút követő időszakában a szovjet birodalom által ránk erőltetett népköztársaság, majd a globális cionista pénzhatalmi birodalom által ránk akasztott köztársaság, amely melegágya volt a MAGYARORSZÁG Zrt létrejöttének, nem voltak érvényes államok, éppen a kényszer és az erőszak miatt.

     A magyar társadalom, de még az ébredőnek nevezhető, rendszerváltásban gondolkodók is téves úton botorkálnak tehát, amikor a köztársaságok jogrendjei között kutakodva szeretnének kitalálni a Hazánkat a pusztulás mocsarába kormányzó labirintusból. Mint, ahogy a köztársaságnak nevezett államok, úgy azok jogrendszere is érvénytelen, hiszen idegen akarat kényszerítette idegen akarattal létrehozott államokba, akaratuk és beleegyezésük nélkül belehelyezett emberekre erőltették, és találták ki, azaz a mi nagyszüleinkre, szüleinkre, és ránk.

    Napjaink ébredésének csak akkor tudunk bíztató irányt mutatni, ha megértetjük a társadalommal a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, ha ráébresztjük őket, hogy létük a totális állam alárendeltjeként bármikor, akár meg is szüntethető, és megvilágítjuk a közösség összefogáson alapuló erején keresztül megvalósuló önigazgatás hatékonyságát.

   Az önigazgatás eléréséhez meg kell viszont szüntetni minden olyan intézményt, amely a megosztást, az ellenségeskedést, a korlátozásokat, az elnyomást szolgálja, fel kell számolni a pártrendszert, le kell bontani a társadalom alávetését szolgáló állami, és önkormányzati intézményeket, struktúrákat, és helyébe szolgáló, kiszolgáló intézményeket, rendszert állítani. Ez akkor valósulhat meg, amikor a társadalom leveti a jelenleg ismert bilincsként szolgáló jogrendeket, szabályozásokat, rendeleteket, és kijelenti, hogy ő a jogalkotó, ő a törvényhozó, és ebbe csak az élet, a szabadság, és a függetlenség élvez létjogosultságot. A múlt jogrendszerét a közösség akarata, és fizikális megnyilvánulása tudja felszámolni és új szabályozásokkal, törvényekkel életszerűvé, és az életet szolgálóvá tenni. Ennek kizárólagos békés lehetősége a nemzetgyűlés, amely a népfelség elve szerint az egyedüli fóruma, és szerve a társadalomnak, amellyel sorsát közvetlenül befolyásolhatja.  

Fáber Károly